Sikersztorik

Egy globális sikersztori

„Elégedett vagyok, és ajánlanám másoknak is, akik Dubaiban kívánnak vállalkozást alapítani.”

Sikersztori: Sergei és Dennis

„Lenyűgöző volt a szolgáltatás gyorsasága és kényelme, és még inkább az eredmények. Azért figyeltünk fel a Beaconre, és választottuk őket, mert tudtuk, hogy tapasztaltak a dubai cégalapításban, és nagyvállalatokkal is dolgoztak már együtt. Mi pedig kifejezetten tapasztalt szakembereket kerestünk a dubai cégalapításhoz”

Sikersztori: Mikael

„Megbízható forrásból származó ajánlás útján jutottam el a Beaconhöz, ami már megalapozta a bizalmat. Aztán beszéltem a Beacon tulajdonosával, és kialakítottuk a bizalomra épülő kapcsolatot. Ezután kezdtem el felkészíteni az üzletemet és önmagamat arra, hogy ténylegesen megtehessem ezt a lépést.”

Sikersztori: Csillag Dóri

„Vagyonkezelő céget alapítottunk itt, és azt gondoljuk, hogy Dubai adózási szempontból nagyon kedvező környezet, stabil és egy holding céghez tökéletes helyszín, hiszen egy dubai holding bármelyik országban tud befektetéseket eszközölni”

Sikersztori: Robin

„Felbecsülhetetlen értékű volt, hogy volt egy megbízható ügynököm, aki végig tudott vezetni a folyamaton. Idegen nyelvűként és a dubai adótörvények ismeretének hiányában sokat számított, hogy volt valaki, aki világos utasításokat adott, és végigvezetett a folyamaton” 

Sikersztori: Bezzeg Mihály

„Amikor Dubaiba jöttem, mindössze 5 nap alatt sikerült mindent elintézni, az összes találkozót és az orvosi vizsgálatot is. (…)  Szóval minden szuper gyorsan ment, nem volt okom panaszra.”

Sikersztori: Anthony Peacock

“Mindent előkészítettek és elvégeztek helyettem, és minden teljesen zökkenőmentesen zajlott. Kinga és a Beacon profi módon teljes felelősséget vállal mindenért, és tényleg, a nyugalmat fizettem meg azzal, hogy az Ő szolgáltatásukat választottam.”

Sikersztori: Veress Árpád

2015-ben – ajánlás útján – megkerestem Kingáékat, és azóta is együtt dolgozunk. Ők segítenek nekem a cég napi menedzsmentjében”

Sikersztori: Mark

“A profi üzletemberek azért jönnek ide, hogy üzletet kössenek, mások pedig azért, hogy kereskedjenek, és mindezt itt megkönnyítik”

Sikersztori: Wout

„Sohasem gondoltam volna, hogy reggelente ilyen könnyű lehet az élet. De igen, lehet, mert nincs stressz, és csak jön magától a pénz, minden erőfeszítés nélkül.”

Sikersztori: Abdurahman

“Bármit is költöttünk a vállalat létrehozására itt Dubaiban, biztosak vagyunk abban, hogy kevesebb, mint egy év alatt, pontosabban a következő 6-9 hónapban 600%-os megtérülést érünk el.”

Sikersztori: Mirabelle

“Nem akartam hinni a szememnek, hogy milyen csodálatos itt a környezet és az emberek. A cégalapítási folyamat pedig olyan gyors és hatékony volt, hogy minden elvárásomat felülmúlta.”

Sikersztori: Pető Atilla

„Úgy gondolom, hogy ezt, amit Dubaiban sikerült, Európában és talán a világ egyik országában sem valósítottam volna meg így, ahogy itt”

Sikersztori: Turet

„Dubaiban számos vállalat és üzletember koncentrálódik egy helyen, kiváló az infrastruktúra és a különböző szolgáltatások, és rendkívül nyitottak az emberek.”

Sikersztori: Alejandro

“Folyamatosan kérdeztem, mert korábban már volt rossz tapasztalatom. Most pedig mindössze 30 nap telt el, és szinte minden megvan, amire szükségem van a dubai cégalapításhoz.”

Sikersztori: Szergej

“Nincs vízumkényszer, 0% a társasági adó, és alacsony a személyi jövedelemadó kulcs. Közel is van, és ez egy igazán szép és jó hely. Mindenkinek azt ajánlom, hogy üzleteljen Dubaiban.”

Sikersztori: Eric

“Amióta Madridban élünk, és a céget Dubaiba jegyeztettük be, a családom boldog, nagyobb biztonságban érezzük magunkat, és kevésbé érezzük magunkat üldözöttnek.”

SIkersztori: Ágnes

„Más környezetre vágytam, valami melegebb és szebb helyre akartam költözni. Dubai pont ilyen, ráadásul kiváló helyszín a fitnesz szempontjából, és az sem utolsó szempont, hogy már nem kell befizetnem a nyereségem 45%-át adóként.”

Sikersztori: Renáta

„A legnagyobb előny, amit kaptam, a rugalmasság, az, hogy én osztom be a saját időmet. Akkor dolgozom és pihenek, amikor akarok.”

Sikersztori: Szabolcs

“Úgy gondolom, hogy amiért dolgozol, az a te pénzed…”

Sikersztori: Marie Clarence

„Egy meg egy az nem kettő, hanem sokkal több! Ha két ember összefog, megnyílnak a lehetőségek, és csodálatos események sora tárul fel.”

Sikersztori: Charly

„Azzal, hogy átköltöztünk Dubaiba, hatalmas terhet vettünk le a vállunkról, és ez lehetővé tette számunkra, hogy a vállalkozás működtetésének fontos dolgaira koncentráljunk.”

Sikersztorik

Számunkra fontos, hogy ügyfeleink elégedettek legyenek és végig azt érezzék, számíthatnak ránk.

Többet szeretne tudni?

KÉRJE
INGYENES KONZULTÁCIÓNKAT!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

NE MARADJON LE LEGJOBB AJÁNLATAINKRÓL! Értesüljön időben a legfrissebb akciókról és aktualitásokról a dubaji cégalapítással kapcsolatban!
Köszönöm, nem
Iratkozzon fel hírlevelünkre!