Az egyik kedves ügyfelünk, Szergej számára a dubai cégalapítás és üzlet önmagában sikersztori, hiszen neki már a háború kitörése előtt is meg kellett küzdenie azzal, hogy nem léphetett ki egyszerűen a nemzetközi üzleti környezetbe. Dubai azonban Szergej számára is tartogatott kellemes meglepetéseket
Egy orosz sikersztori
Az üzletemberek számára az üzleti lehetőségekben rejlik a sikersztori. Napjainkban Oroszországból indulva nehezített a terep, de ez korábban sem volt sokkal másképp. Erről árulkodik Szergej története is.
“Dubai, szerintem a legjobb hely a világon a hozzám hasonló üzletemberek számára, hiszen lehetővé teszi, hogy szinte bárkivel üzletet kössek, és még a repülés szempontjából is közel van.”
A dubaji lehetőség, hogyan segíti az üzleted?
“Nincs vízumkényszer, 0% a társasági adó, és alacsony a személyi jövedelemadó kulcs. Közel is van, és ez egy igazán szép és jó hely. Mindenkinek azt ajánlom, hogy üzleteljen Dubaiban.”
Szergej még a háború előtt döntött úgy, hogy Dubaiban fog céget alapítani.
Miért épp Dubai és például nem Észtország?
“Azért, mert Dubai sokkal nyitottabb és gyakorlatilag középen van. Nekünk általában Kínában kell vásárolnunk, mert azt tudjuk megoldani 0%-os adóval, és ez nagyságrendekkel versenyképesebbé teszi Dubai-t, mint Észtországot.
Az sem utolsó szempont, hogy miközben üzletelek, utazom és nyaralok.
Egy hétig üzletelek, aztán egy hétig vagy hétvégén pihenek. Elmegyek a sivatagba, meglátogatok gyönyörű helyszíneket. Rengeteg olyan szép hely van Dubaiban, ahová a családomat is el tudom vinni. Dubai ugyanis kiváló terep ahhoz, hogy, ha üzleti ügyben megyek, vigyem a családomat is. Mert miközben üzletelek, jól is érezzük magunkat.”
Ha Ön is szeretne hasonló sikersztorit elérni, nemzetközi cégekkel jól jövedelmező üzleteket kötni, optimalizálni az adóterheket és közben nyaralni, szórakozni és életre szóló élményeket szerezni, akkor Dubaiban megtalálja a számítását.
Kérjen időpontot konzultációra az adóoptimalizálás és a külföldi cégalapítás szakértőjétől!