Az egyik kedves ügyfelünk, Anthony Peacock 2021-ben még Oroszországban élt, onnan költözött Dél-Afrikába. Az egyik problémája az volt, hogy nem volt elsődleges lakóhelye, amire azt mondhatta volna, hogy az otthona. Azonban 2022 májusában találkozott Kingával, a Beacon LLC tulajdonosával, és az egész élete megváltozott.>>>
Anthony Peacock sikersztori
Anthony Peacock sikersztorija úgy kezdődött, hogy meghallgatta Kingát, aki elmesélte neki, hogy milyen előnyökkel jár egy vállalkozás létrehozása Dubaiban.
„Rögtön azt gondoltam, hogy pontosan erre van szükségem. Tehát befizettem a pénzt, és decemberben megérkeztem. Személyesen vittek el az orvosi vizsgálatra, ahol vért vettek tőlem, és megröntgeneztek. Majd megtörtént az ujjlenyomatvétel is. Minden helyre személyesen vittek el, és minden nagyon-nagyon simán ment. 30 percen belül megkaptuk az eredményeket, miközben lényegében alig csináltam valamit” – kezdi élménybeszámolóját Anthony.
Majd így folytatja:
„Csak néhány nyomtatványt kellett aláírnom. Mindent előkészítettek és elvégeztek helyettem, és minden teljesen zökkenőmentesen zajlott. Kinga és a Beacon profi módon teljes felelősséget vállal mindenért, és tényleg, a nyugalmat fizettem meg azzal, hogy az Ő szolgáltatásukat választottam.”
Ügyfeleink leginkább azt értékelik bennünk, hogy tényleges és erkölcsi garanciát nyújtunk azért, hogy sikert fogunk elérni, és megnyitjuk a bankszámlát, illetve megalapítjuk a dubai vállalkozást.
„Most kaptam meg az összes céges információt, és most állítjuk be a bankszámlát. Megvan a tartózkodási engedélyem, és most az következik, hogy a feleségem is megkapja a tartózkodási engedélyt. Nekem már megvan az illetőségem, és 0% adót kell fizetnem a világszintű jövedelmem után” – foglalta össze röviden Anthony a Beacon által kínált dubai vállalkozásindítás előnyeit.
Milyen előnyei vannak még a dubai életnek?
Anthony ezt is szemléletesen megfogalmazta a beszélgetésünk során:
„Itt nincs bűnözés. Nincsenek és nem alszanak az utcán részeg emberek. Itt minden modern, igényes, tiszta és biztonságos. Az ember itt biztonságban van. Az ételek pedig nagyon finomak.”
Miért választotta Anthony a Beacont?
„Mert már 10 éve itt vannak. Sikerült kiváló kommunikációs vonalakat kiépíteniük az összes különböző osztályon, és mindent tudnak az itteni törvényekről. Lehet próbálkozni más ügynökséggel is, ami talán olcsóbb, de akkor nem biztos, hogy sikersztori lesz a végeredmény. Én ezért voltam hajlandó egy kicsit többet fizetni a személyre szabott és garantált szolgáltatásért. Én mindenkit arra bátorítok, hogy vegye fel a kapcsolatot Kingával és a Beacon csapatával” – zárta szavait Anthony.
Ha Ön is hasonlóan pozitív élményekkel szeretne belevágni a dubai cégalapításba, kérjen időpontot személyes konzultációra.>>>