Adóoptimalizálás és külföldi cégalapítás szakértőktől, Önnek
BeaconBeaconBeacon
(Hétfő - Péntek)
info@beaconuae.com
Al A'amal Street, Business Bay Dubai
BeaconBeaconBeacon

Sikersztori: Abdurahman

sikersztori

Abdurahman már 20 éve az élelmiszeriparban tevékenykedő ügyfeleknek végez vámvizsgálatokat világszerte, de főként Európában, illetve az Egyesült Államokban.

Mi motiválta arra, hogy a Közel-keleten is terjeszkedjen? Kiderül az alábbi sikersztoriból.>>>

Egy globális sikersztori Dubaiból

Ez a sikersztori is bizonyítja, hogy cégvezetőként vagy vállalkozóként mindig van hova tovább fejlődni. Amikor ugyanis azt hiszi, hogy már mindent elért, kiderül, hogy még nagyobb célokat, illetve sikereket is elérhet, ha megteszi azt a bizonyos sorsdöntő lépést. Abdurahman megtette és az eredmény őt igazolja. 

“Az európai és az amerikai tevékenységet szeretném a közel-keleti piacokra is kiterjeszteni, ezáltal hozzáférni olyan projektekhez és ügyfelekhez, akik ezen a területen koncentrálódnak. Úgy tűnik, hogy Dubai tökéletes hely erre, hiszen egyszerre ad hozzáférést a keleti és nyugati, illetve az összes kereskedelmi piacra. Az elsődleges célunk az volt, hogy tényleges globális üzleti tevékenységet folytassunk, tehát a helyi hatókörből a globális piacra térjünk át. Dubai pedig mindezt biztosítja a számunkra, méghozzá nagyon kedvező adózási szabályok mellett.” 

A dubai cégalapítás megtérülő befektetés

Abdurahman számára a dubai cégalapítás már eddig is egy hatalmas sikersztori, de a java még hátra van.

“Bármit is költöttünk a vállalat létrehozására itt Dubaiban, biztosak vagyunk abban, hogy kevesebb, mint egy év alatt, pontosabban a következő 6-9 hónapban 600%-os megtérülést érünk el.”

Miért választotta Abdurahman épp a Beacont a cégalapításhoz?

Ő is megpróbálta egyedül, de aztán hamar ráeszmélt, hogy az emírségekbeli jogszabályok, rendeletek és folyamatok ismerete nélkül nem érdemes belevágni a cégalapítási procedúrába. 

“Először megpróbáltam felvenni a kapcsolatot a hatóságokkal, és szabadzónás vállalatokkal más helyeken is, de ha nem tudod és nem ismered a szabályokat, akkor nehéz megérteni és értelmezni a dokumentumokat és a különböző folyamatokat. Szóval néhány nap után rájöttem, hogy ez így nem működik, és szakemberre van szükségem. A tapasztalatokkal és a szolgáltatásotokkal időt és pénzt takarítottam meg. Csak bejöttem, elmondtam, mit szeretnék, és mindig csak alá kellett írnom a szükséges papírokat. Úgyhogy nagyon elégedett vagyok a szolgáltatással.”

Leave a Reply

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

NE MARADJON LE LEGJOBB AJÁNLATAINKRÓL! Értesüljön időben a legfrissebb akciókról és aktualitásokról a dubaji cégalapítással kapcsolatban!
Köszönöm, nem
Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Discover more from Beacon

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading